Szentlőrinc bemutatása

Szentlőrinc története röviden

Szentlőrincen a pannon és kelta népek temetkezési szokásait 72 sír őrizte meg, amelyek a strandfürdő építését megelőző ásatások során kerültek felszínre.^[6] Az Árpád-kori eredetű helység első okleveles említése 1235-ből való (S. Laurency de Wkur). Nevét valószínűleg az Okor folyó mellett alapított templomos (keresztes) lovagok rendházáról kapta. A templomos rend 1312. évi feloszlatása után az ispotályosok (johanniták) tulajdonába került, akik hiteleshelyet is működtettek itt. 1332-től önálló plébániás helyként működött.^[7]

A mohácsi csatát követő hadfelvonulásoknak gyakran látta kárát a település, többször is felgyújtották. 1543-ban Pécs török kézre kerülése után egy éven belül már Szentlőrincen is törökök állomásoztak. Az 1550-ből és 1579-ből származó írásos emlékek szerint Szent Lőrinc város ekkoriban a Pécs központú török közigazgatásban (Pécsi vilajet) a szentlőrinci nahie (járás) központja volt. A megszálló török katonaság a lovagrend épületeit vette birtokba, azt palánkkal megerősítve, kisebb végvárrá alakította. Az 1552-53-ból fennmaradt a Szentlőrinc párkányában állomásozó ulufedzsik és aszabok zsoldlajstroma alapján a szentlőrinci őrség együttes létszáma 101 ember volt, ami mutatja, a hadászati jelentőségét, hiszen Szigetvár elestéig 1566-ig hadszíntérré vált a terület. A település, amely ekkor Zrínyi Miklósnak a szigetvári hősnek a birtoka leszegényedett a lakosság jelentős része elmenekült.

A török háborúk és a Rákóczi szabadságharc után végre nyugodalmasabb idők következhettek Baranya megyében. Ez az időszak alapozta meg a térség fejlődését, szabta meg annak irányát. Ekkor alakult ki a mai település- és úthálózat jelentős része, a táj- és vízgazdálkodás. Bár mindennek alapjai még megvoltak, de egyes területek elnéptelenedése, a lakott és gazdálkodási területek elvadulása megkívánta, hogy új telepeseket fogadjon e föld, akik újra művelésbe veszik. A török hódoltság után az uralkodó 1711-ben Breuner Siegfried grófnak, az udvari kamara elnökének adományozta Szentlőrincet és környékét, amely centrális fekvésének köszönhetően uradalmi központtá vált, amelyhez 27 falú tartozott. 1716. augusztus elsején, Pétervárad alatt, Breuner Szigfrid altábornagy a török túlerővel vívott ádáz küzdelem után fogságába esett és kivégezték. A birtokot 1723-ban III. Károly király Breuner Mária Borbála grófnénak és leányának, özvegy Königsegg Mária-Antonia grófnénak, és a fiának Károly Ferdinánd grófnak juttatta. Breiner Mária grófnő volt az, aki 1718-ban megépítette a város barokk stílusú templomát, amely országos műemléki védettség alatt áll. Figyelemre méltó látványossága egy török medencéből átalakított szenteltvíztartó. Orgonája a pécsi Angster József alkotása.

1742-ben gróf Königsegg Károly Ferinánd eladta a szentlőrinci uradalmat Vécsey Ferenc bárónak, aki 1750 körül továbbadta a szentlőrinci uradalmat a herceg Esterházy családnak, akik 1945-ig birtokolták. Esterházy Miklós herceg birtokainak egyik székhelye lett a helység.

A II. József uralkodása idején, 1784 és 1787 között megtartott első magyarországi népszámlálás során a településen 124 házat és 754 lakost jegyeztek fel. A helyi katolikus plébániának nyolc filiája (a környék ide tartozó gyülekezetei) volt, de izraelita vallásúak is éltek itt. Az 1782 és 1785 között lezajlott első magyarországi katonai felmérés adatai szerint ekkoriban az Esterházy-kastély fallal volt körülvéve. Megemlítettek a mérnökök továbbá egy hatalmas magtárat, egy malmot, és több értéktelen téglaházat is, valamint hogy Szentlőrincen halad keresztül a Pécs és Szigetvár közötti postaút, s a település többi útja is jó minőségű. 1770-ben a kastélyt új szárnnyal bővítették, ugyanekkor épülhetett 150 hordós pincéje is. A kastély körül szép gyümölcsöskert, méhészet is tartozott. A birtokos a templomot is bővítette, ekkor épült meg a jelenlegi torony. Erre az időre tehető az uradalom több gazdasági épületének építése is, mint a 6-os főközlekedési út északi oldalán sokáig cipőgyárként funkcionáló épület amely az uradalom magtáraként 1762-ben készült el, azóta sajnos olyan átalakításokat végeztek rajta, hogy elveszítette műemlék jellegét. Megmaradt és műemléki védelem alatt áll a XVIII. században épült uradalmi tiszttartói lakás, az ún. Brantner-Koncz ház. Az épület korábban lakóház, majd Brantner Antal gyógyszerész magánmúzeuma, jelenleg alapítványi működtetésű a XIX-XX. polgári lakáskultúráját bemutató múzeum, amely dr. Koncz Miklós szentlőrinci főszolgabíró gazdag hagyatékát és emlékeit őrzi.

1861-ben a szentlőrinci uradalmat bérletbe vevő Nádosy testvérek, István és Kálmán tehetséges- pesti kereskedőként kezdték pályafutásukat. Apjuk, Nádosy István (1794-1866) az elszegényedett felvidéki származású Trsztyenszky (Tersztyenszky) családból származott. Vásárlói, egyben barátai között Széchényi István és Kossuth Lajos neve is ott szerepel. 1848-ban a pesti nemzetőrség egyik szervezője, parancsnoka. 1861-ben átadta pesti üzletét gyermekeinek, mely Nádosy-testvérek néven élt tovább, de gyakorlatilag György nevű fia vezette. István (II.) és Kálmán pedig Baranyába költöztek és bérbe vették a szentlőrinci uradalmat, mintegy 11000 holdat. A fivérek kezdetben a szentlőrinci Esterházy kastélyban laktak, itt született Kálmánnak Imre nevű fia a későbbi országos rendőrfőkapitány frankhamisítási botrány egyik főszereplője. Valószínű hozzájuk köthető a kastély XIX. század végi átalakítása eklektikus stílusban.

„A Nádosy-testvéreket nyilván motiválta az 1850-es években elindult gazdasági konjunktúra, hiszen az agrárárak gyors emelkedése jelentős bevételeket sejtetett. A szentlőrinci uradalom gazdaságföldrajzi adottságai lényegében minden mezőgazdasági művelési ágnak kedveztek, hiszen jó minőségű szántói, a Bükkösdi-patak mentén kaszáló rétjei, a Mecsek nyugati lankáin nagy kiterjedésű erdői és kisebb szőlői voltak. A bérlők kezdetben Szentlőrincen laktak, pár évvel később viszont az északi részén fekvő Helesfán építettek egy kastélyt. Jelentős fejlesztések és beruházások eredményeképpen a birtokot mintagazdasággá tették, amelynek híre messze terjedt.”-írja Kaposi Zoltán tanulmányában. A Nádosy család a szentlőrinci uradalmat mintagazdasággá szervezte, amely elsősorban Nádosy Ferencnek és Kálmánnak volt köszönhető, akinek a borai 'világhírnek' örvendtek. A korszerű, gépesített pincészet megérte a befektetést. Az Országos Kiállítás 1885. évi katalógusa szerint borai érmeket nyertek a bécsi, londoni, párizsi, calcuttai kiállításokon.

A XVIII. század végétől a település közlekedési helyzetének köszönhetően kiépülő új közigazgatási rendszerben kistárségi központi szerepet tud napjainkig betölteni.  A település  1773-tól 1950-ig járási székhely, -XVIII. század második felében épült valamikori járásbíróság épülete a Kossuth Lajos utcában-, 1862-től szintén 1950-ig pedig körjegyzőségi székhely volt. 2013-től a Szentlőrinci Járás, és a Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal székhelye. Szerepének következtében kiépültek a közigazgatási, joghatósági, egészségügyi, kereskedelmi és közoktatási intézményei (1873-ban létesült például a postahivatal), A település első iskolája 1795-ben épült, többször bővítették, illetve átépítették. Mai formáját 1907-ben nyerte el, és szintén műemléki védettséget élvez. Néhány éve felújításra került, azóta itt működik a művelődési ház. Ezek a kedvező fejlemények a település lakosságának folyamatos gyarapodását idézték elő. 1868-ban pedig a Pécs–Barcs-vasútvonal átadásával Szentlőrinc fontos vasúti állomáshellyé vált, ami a Budapest–Szentlőrinc-vasútvonal (1882), majd a Szentlőrinc–Szlatina–Našici HÉV (1895) kiépülésével csomóponti szerepre tett szert. A kereskedelem a vasútvonalak kiépülése óta máig jelentős a településen, a személy- és teherforgalma Szentlőrincet kereskedelmi gócponttá emelte. A 20. század elejére a népesség meghaladta a 2000 főt, majd ez a szám a második világháború évtizedének végére 3000 fölé emelkedett. A kor egyik jelentős épülete a református templom, amelyet 1935-ben kezdtek építeni, és 1937-ben szentelték fel a Szent Imre és a Munkácsy Mihály utca sarkán. Az országban meglehetősen ritka építészeti stílusban (erdélyi vártemplom) készült el.

A lakosság számának legintenzívebb növekedése a hetvenes években következett be, köszönhetően a nagyarányú magánépítkezéseknek, majd a nyolcvanas évek munkáslakás-építési hulláma is emelte a betelepülők számát (ekkor épültek a panelházak). Ennek eredményeként az akkor még nagyközség lélekszáma két évtized alatt majdnem megduplázódott, és megközelítette a hétezer főt. A településre költözés intenzitása az ezredfordulón alábbhagyott, a város lakossága 6,5 ezer fő körül stabilizálódott, jelenleg kis mértékben növekszik. 

Szentlőrinc 1996-ban kapott városi rangot, 2004 januárjától kistérségi, 2013 januárjától járási központtá lépett elő. 2012. január 2-án megnyílt a település új járóbeteg-szakrendelője, az Eszterházy Egészségközpont, amely emeltszintű alapellátási központtá emelte a várost, 2015 végétől pedig mentőállomás működik a településen.

Érdekességek a város múltjból

Templomosok és Johanniták Szentlőrincen

A XII. század második felében, a magyar király meghívására érkezett hazánkba a Templomos Lovagrend. 1160-ból ismert kibővített szabályzatuk a rendtartományok között felsorolja a Magyar Királyságot. A később oly híres lovagrendet 1118-ban alapította Hugues de Pays, francia származású elszegényedett nemesember, nyolc lovagtársával. Céljuk eredendően a Szentföldre érkező zarándokok katonai védelme és a szerzetesi életközösség megtartása volt. Az ekkor trónra lépő II. Balduin jeruzsálemi királytól megkapták a Salamon templomának feltételezett épületeket a Templom-hegyen. Innen vették a nevüket is: Miles Templi – a Templom katonái. A rend később jócskán túlnőtt a Szentföldön, egész Európa szerte voltak birtokaik, rendházaik. Jelentős javadalmakra, kiváltságokra tettek szert, mely nagy önállóságot adott tevékenységeik végrehajtásához. A pasztoráció és a békés gazdálkodás mellett rendkívüli harcosok voltak, mely képességüket a keresztes hadjáratok és a Jeruzsálemi Királyság szolgálatában kamatoztatták.^{13, 16}

A rendet a nagymester vezette, rendtartományonként egy-egy kinevezett tartományi mester volt kijelölve. Birtokaik központjában praeceptóriumok alakultak, melyet a helyi elöljáróik, a praeceptorok vezettek. Voltak szerzetes és laikus tagjaik, a katonai szolgálaton kívül, mely gondosan szervezett és tagolt képet mutat, papok és számos szolgálatot végző személy kapcsolódott hozzájuk. Hazai tekintetben rendházaik jelentős része Szlavóniában és Dalmáciában volt, ezek között Vrána tekinthető a legősibbnek és rendtartományi központjuknak is egyben. A Dunántúlon Esztergom mellett, Bő, Keresztény és Szentlőrinc helységekben találjuk rendházaikat.

Két jelentős hazai esemény részeseiként tűnnek ki. II. András király keresztes hadjárata alatt, 1217-18-ban a templomos lovagokra hagyta az ország védelmét és irányítását. 1241-ben, a muhi csatában, Kálmán herceg oldalán harcolva, a Sajó hídjának védelmében, életüket áldozták a királyságért. Jelentős vagyonuk miatt, számos irigyük is akadt. IV. Fülöp, a francia király elérte, hogy a lovagrend tagjait Franciaországban 1308. október 13-án („fekete péntek”) letartoztassák, majd koncepciós perbe fogják, mely után 1314-ben kivégezték a nagymestert Párizsban és a rendet feloszlatták. Birtokaikat a johannita ispotályos, vagy Szent János Lovagrend örökölte, minden hazai javadalmukkal együtt.

A szentlőrinci templomosok

Szent Lőrinc vértanúról elnevezett rendházuk a történeti adatok szerint tíz faluval rendelkezett. A mai Szentlőrinc város északi részén az Okor vizére leejtő dombsor nyugati végén helyezkedett el a régi település, melynek végében, a jelenlegi temető területén állt a lovagok erődítménye és a Szent Lőrincről nevezett templom.

1235 körül keletkezett II. András királyunk oklevele, mely első írásos emléke Szentlőrincnek. Ekkor a király burgundi Bertalan pécsi püspököt erősítette meg többek között a szomszédos Boda birtokában, melynek határában említtetik a keresztesek okori Szent Lőrinc nevű földjét. Az oklevélben közölt határjárás Szentlőrincet érintő részlete: „...a határ a nagy országút mentében nyugat felé azon völgynek tart, melyet Apát völgynek neveznek, a határ iránya ezen völgyben megtörik s délnek fordul, mely Tarcsa faluba visz, hol szintén határdombok vannak, melyek a káptalani birtoktól elválasztják. Innen a Nagyút mentében nyugatra hajlik ki azon két határdombig, melyek elválasztják az Okor-szentlőrinci keresztesek birtokától (terris Cruciferorum S. Laurentii de Vkur).” 1274-ben pedig „Ecclesia S. Johannis prope Okur” - Szent János egyházát említik az Okor közelében. Ennek egyik értelmezhetősége pedig az, hogy a Szent János lovagrend egyházára, mint birtokosra utal az írás, másik eshetőség, hogy itt egy templomról van szó, melynek Szent János a védőszentje (titulusa – névadója). 1274-76-ban a szentlőrinci templomosok praeceptorát három alkalommal is említik az oklevelek. A hiteleshelyi tevékenység ezen emlékei a világos bizonyítékai annak, hogy Szentlőrincen nemcsak egy birtokgazdaság, de kisebb konvent is működött a XIII. században. Egyik esetben a király parancsára tartott határjárást a templomosok okuri házának intézőjének (1274: „preceptor domus templi de Okur”) a másikban egy bírósági ítélkezés során tanúként szerepel a konvent emberei (1275: „preceptor et crucuferi de Okur”). Harmadik ügylet pedig Boxa (Baksa) birtokmegosztása, mikor felek a konventet (1275: „precetor domus militie templi”) kérték fel a megállapodás rögzítésére és a megosztott birtok határjárásának elvégzésére. 1314 után a birtokot, más hazai javadalmukkal együtt a johannita ispotályos lovagok öröklik.

Szent János ispotályos lovagrendje

A johanniták, vagy János-lovagok rendjét 1120-ban Le Puy-i Raymund alapította. Kezdetben a Jeruzsálemben működő Szent János ispotályhoz kapcsolódtak ahonnan a nevüket is vették. A rend elsődleges feladatának a betegápolást tartotta, emellett elsősorban szentföldi birtokaik védelmére jelentős katonai erőt hoztak létre a templomos lovagokéhoz hasonló elvekkel, mellyel hozzájárultak a Jeruzsálemi Királyság fegyveres erejéhez. A XII-XIII. század fordulóján nagyjából félszáz vár és erőd volt a birtokukban a Tengerentúlon. III. Béla királyunk uralkodási ideje alatt jelentős események történtek az országban. A korábbi belharcokkal szemben egy békés időszak következett. Hazánk külhoni kapcsolatai, nem utolsósorban az uralkodó személyének köszönhetően jelentősen megváltoztak. A király származása bizánci neveltetése, majd megfontolt házassági politikája nagyban hozzájárult mindehez. Uralkodása alatt telepedtek be az országba a johannita lovagok. Eufrozina anyakirályné Székesfehérváron rendházat, templomot építtetett nekik, melyhez jelentős somogyi birtokokat is adományozott (1193). Ehhez az adományhoz társult a király nővérének, Margit hercegnőnek, András somogyi ispán feleségének csurgói adománya.

Johanniták a középkori Szentlőrincen

A községtől 1,5 km-re É-ra fekvő temető helyén, az Okor patak teraszán állt a templomos keresztes lovagrend háza. 1721: a canonica visitatio szerint egy igen régi templom állt ott. Elöljáróját, preceptorát 1274-ben említik először: Okur. 1318-ban átveszik a templomosok korábbi javait, így kerülnek térségünkbe. 1326-ban az ispotályos keresztesek nagykáptalanja engedélyt adott, hogy Szentlőrincet, valamint a hozzá tartozó Cserdi, Egéd, Zala, Farkas-Aszaj, Szava és Tarcsa birtokokat bérbe adják András volt kamaraispánnak és testvérének Istvánnak, tíz évre 50 márkáért. 1332-ben Szentlőrinc plébániája (S. Laurentius) a pápai tizedjegyzékben szerepel. 1366-ban, 1403-ban „Poss. Zenthlorinch Hokri ad ecclesiam prioratus”, valamint 1450-ben „Sent Lewrinch prioris” - a johanniták vránai perjelségének birtokában szerepel az írásokban a helység. 1417-ben keltezett oklevél „forum comprovinciale in Zenthlewrynch” – hetivásárral bíró mezővárosként említi Szentlőrincet. Ez a városfejlődési folyamat jelentős részben a lovagrend jelenlétével magyarázható. A XV. századtól a rend jelentős szerepet vállalt az ország déli végvidékein a törökök elleni honvédő harcokban. 1453-ból a zselici Farkasfa egyik birtokcserét rögzítő oklevele szerint: „Tamás vránai perjel tudtul adja, hogy a nemes Berthok-tól Archa birtokért csere által átvett Farkasfalwa birtokot és Zebes (Sebes) praediumot a székesfehérvári kereszteseknek adja, miután familiárisa Ruskany-i Péter nemes embertől átveszi, és ezért megparancsolja, hogy a kereszteseknek fizessék eddigi szolgáltatásaikat.” 1499-ben Bertalan vránai perjel intézőjéhez címzett megbízólevelében is szerepel Szentlőrinc. Az oklevélből következtethető, hogy a szentlőrinci birtoknak ebben az időben a dézsmán kívül jelentős mennyiségű épületfát is kellett szolgáltatnia a rend Dráva közeli Crasso nevezetű várának építéséhez. A törökök 1526 u. elpusztította a johanniták rendházát.

Szentlőrinc vára

„A hagyomány szerint e tájon keresztes barátok (templáriusok) laktak, mint a Szent Lőrintzi temetőben még máig látható épületek, a föld alatti boltozatok igazolnak.”- írja 1864-ben Pesty Frigyes helynévtárában. Szeghalmy Gyula: Dunántúli vármegyék (1938) c. művében Baranya vármegye elpusztult várai között sorolja fel Szent Lőrincet. „A XIII. században Szent János lovagrendnek volt itt rendháza és nagyobb birtoka. 1555-ben Zrínyi Miklósé, a török elfoglalás után, vára miatt, katonai állomáshely. A hódoltság alatt város volt. 1594-ben teljesen elpusztult Zrínyi György hadjárata alatt.” „A Pécstől nyugatra fekvő helység határában állott vár vagy őrtorony legnagyobbrészt középkori eredetű alapfalainak csak nyomai találhatók. A vár keletkezésének idejét és építőjének nevét nem ismerjük. Szigetvár elővára volt, melyet feltehetően a török rombolt le.” – írja Kiss Gábor – Várak, várkastélyok, várhelyek Magyarországon (1984) c. könyvében. „A középkorban épült várából csak néhány falmaradvány maradt ránk.” - írja a Dunántúli Napló 1978.07.21-én megjelent lapszámában a Baranyai kirándulások cikksorozat Szentlőrincet bemutató fejezete. „Ugyancsak a XII-XIII. század fordulóján épült fel a templomos lovagok Szent Lőrinc mártírról elnevezett megerősített rendháza a mai Szentlőrinc községtől északra, a jelenlegi temető helyén.” – írja Veress D. Csaba: Várak Baranyában c. könyvében (1992). A keresztes lovagrendek hazai megtelepedése a XII-XIII. század fordulójára tehető, ekkor legtöbbször királyi adományból szerezték a lovagok javadalmaikat. Szentlőrinc elhelyezkedése is erre enged következtetni a szomszédos pécsi püspöki-, illetve a fehérvári káptalan birtoka alapján.

A XIII. századból több oklevél is szól a keresztesek itteni birtokáról, házáról, preceptoráról. Megerősített rendházaik európai példák alapján ún. tornyok voltak, melyek leginkább kaszárnyákra hasonlítottak. A birtokközpont körül helyezkedtek el a birtokhoz tartozó falvak kevés kivétellel. A rend XIV. század elején történt feloszlatása után a johannita lovagok vránai perjelségének hatáskörébe kerülnek a konvent épületei és ingóságai. ¹³

A XV-XVI. század fordulóján a török veszély miatt a megerődített helyek jelentősége fokozódik. A mohácsi csatában szinte utolsó emberig küzdő hazai johanniták birtokügyeit az uralkodó ezt követően a Tahy, majd a Zrínyi családokra bízza. Ekkor inkább gazdasági, mint katonai szerepkört láthatunk kibontakozni az írásokból. ²⁶

Pécs 1543-as eleste után, legkésőbb 1544-ben a törökök elfoglalják és egy kis végvárrá alakítják. Ettől az időtől kezdve Szigetvár 1566-ban bekövetkezett elestéig a környék a végvári hadakozások állandó színtere. 1552-53-ból ismerjük török őrségének zsoldjegyzékét, a török tisztek neveivel.² A végvári kapitányok levelezéséből részletes beszámolókat kapunk az itt zajló katonai eseményekről. Innen tudjuk, hogy kezdetben magyar gyalogosok is zsoldba szegődtek ide a török alá. 1555-ben Kerecsényi László sikertelenül próbálja elfoglalni. 1556-ban Szigetvár török ostrom utáni felszabadulását követően török őrsége Pécsre menekül az ellentámadás hírére. A szigetvári katonák augusztus 10-én éjjel a kiürített épületet és a körülötte lévő palánkot felégették, csak a kőtorony maradt meg. Ezt követően a törökök újra meg akarják építeni, mígnem 1559. december 14-én a szigetvári katonák és polgárok egy éjszaka alatt falait lőporral felrobbantották, árkait pedig részben betemették. 1566-ban a Szigetvár ostromára érkező török előhadat itt fogadó magyarok csak az egykori „kastély” romjai közt húzhatták meg magukat. A XVI-XVII. században, mint adózási központ Szentlőrinc is a török közigazgatás egyik székhelye lett, de katonai jelentősége gyakorlatilag megszűnt, a várat nem építették újjá.

A szentlőrinci rendházhoz tartozó régi templom maradványai, a mai településtől északra a temető területén, 1721-ben a kanonoki látogatás alkalmával még láthatóak voltak. A mai temetőben járva számos, jellegzetes kora-Árpád kori cserépdarabot lehet szerte találni. A temető középső részén pedig még érzékelhető egy három oldalról kerítő árka az egykori belsőségnek. A sírok ásásakor ezen a részen tégla alapfalakról lehet hallani. Itt lehetett a torony, boltozatos pincével, melléképületekkel övezve, melyet fából épült palánk és árok vett körül. Fennmaradt innen egy szürke homokkőből készült, török mosdómedencéje, rajta vésett ötszirmú rózsával, mely az idők során a templomba, majd onnan a helytörténeti gyűjteménybe került, jelenleg pedig az Városháza bejáratánál van elhelyezve. Feltehetően a középkori templomot alakították török imahelyé és ehhez tartozhatott. A rózsa, mint a szufizmus egyik szimbóluma dervisek jelenlétére utal.

Eszterházy-kastély

Építettője gróf Prayner Szigfrid Kristóf volt. Kezdetben a kastély csak egy emelet magas, egy ebédlője és négy nagy szobája volt. Az épület alatt 150 akó hordó tartására megfelelő pince található, ami nem nagyon értékes, mivel egyrészt vizes, másrészt nem tudták kellő mélységben kiásni. Az épület teteje zsindelyből volt, a padlás alkalmas volt gabona tárolására. Eredetileg valószínűleg a bejárati résztől jobbra és balra egy hosszúságban lehetett egy-egy szárny. Az egyik szárnyát később a templom építése miatt lebontották és helyébe a bal szárny végére, arra merőlegesen egy új szárnyat. Ennek stílusa azt mutatja, hogy az 1770-es években emelték az Esterházyk. Ebből következik, hogy az épület stílusa nem egységes. Ez tovább romlott a legutóbbi évtizedek toldalék építkezéseivel A kastélyhoz tartozó kert közvetlenül a kastély mögött terült el és szobából közvetlenül ki lehetett menni a kertbe. A kertben közepes méretű gyümölcsfák voltak. Továbbá volt itt még a konyhakert, amit különben az uradalom igazgatója használt. Ebből a kertből át lehetett menni az uradalmi méhészetbe. A "felszabadulás" és az "új világ építését" 1945/46-os lendületével a községi vezetés az évszázados parkot kivágatta, a birtok központot felszámolta, felparcellázta. A kastélyt felújíttatása 2006. június 23-án fejeződött be, azóta Városházaként, illetve a Szentlőrinci Közös Önkormányzati Hivatal székhelyeként működik.

Római Katolikus templomról röviden

A város első Szt. Lőrinc tiszteletére templomát a források 1332-ben említik, mint plébánia templomot. A törökök 1526 után elpusztította.

A mai templomot 1718-ban Breiner Mária grófnő építtette, és 1720. július 1-én alapították újra. 1808-ban új szentéllyel és kórussal bővítették a templomot. Figyelemre méltó látványossága egy török medencéből átalakított szenteltvíztartó. A templomot 2019-ben felújították, melyet az önkormányzat is támogatott. A felújítás során új fából készült oltárt is szenteltek, amely Szatyor Győző fafaragó szobrászművész alkotása. Dr. Udvardy György megyéspüspök, kinevezett veszprémi érsek áldotta meg a templomot és az új oltárt. A templom 72,7 cm átmérőjű harangját 1823-ban Peter Weinbert Pécsett, készítette, az 50 cm átmérőjű harangot, Seltenhofer Frigyes fiai Sopronban öntötték, a 92,5 cm átmérőjű harangját Szlezák Ráfael Rákospalotán készítette, 1948-ban.

A templom orgonáját (2/12 m/r) 1880 k. Lesnyik József és Kész Ernő építette, az orgonát 1937-ben az Angster gyár átépítette (op. 1137.). A templom filiáji, Kacsóta, Keresztespuszta, Tarcsapuszta. A templom búcsúnapja, augusztus 11-e. Plébánosai: Kumányi György, 1723: Stojkovics Márton, 1724: Gyöngyösi Máté, 1725: Kucsera Jakab, 1745: Perkovics László, 1755: Petheő József, 1763: Egervári Pál Lajos, 1780: Serfőző János, 1795: Jobaházi Döri Gábor, 1830: Németh István, 1847: Sándor János, 1884: Tóth Gyula, 1915: Marton Sándor, 1934: Magosföldi Péter, 1966: Bors László, 1977: Havassy Szilárd, 1987: Mecséri István, jelenleg Sziládi Ferenc esperes.